Barkácsoljunk!

Nincs mit tenni: a mostani nemzedék már nem a naftalinszagú, vitrines kiállításokat favorizája. Az interaktív vizualizációt némi manuális tevékenységgel is összakapcsolja, és pillanatok alatt alkatrészeire szed bármilyen kiállítási darabot.

A teremőr néni szerencsére gyorsan reagál a kialakult helyzetre: "Majd szólok a gondnoknak, hogy javítsa meg" :)

Kérdés persze, hogy mennyiben híve a mű alkotója egy ilyesfajta kollektív művészetnek...

Egy kanálnyi bosszúság

Esztétikus és praktikus mokkáskanalat venni szinte képtelenség, ezért a magyar vendég kapva kap a lehetőségen, ha ingyen szerezhet magának egyet (gy.k: lop).

Ha azonban ezt úgy teszi, hogy észre is veszem, akkor kénytelen vagyok megfosztani a lehetőségtől, hogy a későbbiekben egy egész készletre valót nyúljon le. Merthogy a kedves vendég másnap este is lelkesen ül be a teraszra, és izgatottan várja a kikért kávét, azzal a téves képzettel a fejében, hogy talán törölte a memóriám az előző napi affért.

Mivel lopás büntettében nálam nincs tabula rasa, ezért csalódottan kell tudomásul vennie, hogy az ő feketéje mellé eztán alumínium kanál lesz a kísérő. Mint, ahogy mindenki másnak is, aki az ő asztalánál foglal helyet...

Szinetár Dóra nem találja a villanykapcsolót

Megint Szeged Napja, megint fesztivál-hangulat a színpadon és nálunk is...


Szinetár Dóra

Vádliban kissé erősebb a vártnál, ez a tény pedig szinte az egész munkahelyi kollektívát lebénítja. Koncert előtt fél órával beviharzott a múzeum mellékhelyiségébe, majd kétségbeesett SOS- jeleket adott le a teremőröknek:
-Elnézést, elnézést, valaki! Itt sötét van a wc-ben!!!

A problémát orvosolandó, megmutatták neki a kapcsolót.

Később csalódottan vehette(?) tudomásul, hogy a két üveg ásványvíz, amit magához kéretett a színpadról, nem fog levándorolni a kávézóból; ezért menedzser-homlokzatú emberének kellett felfáradni a hűsítő nedűkért.

Bereczki Zoltán


Ahová a király is egyedül jár, ott ő kénytelen autogrammot osztogatni. Mert- a teremőr néni szavaival élve- :"Olyan kis cuki..."



Laár András

Egy ideig fel sem tűnik a színes vászoncuccokba burkolt, múzeumban ténfergő Buddha-reinkarnáció.


A hónap műtárgyává kinevezett fibulánál azonban már örömmel vesszük észre a hosszasan szemlélődő KFT-tagot, majd később szem -és fültanúi vagyunk a fellépti díj átadásának is.




Storyville Jazz Band


Mivel voltak olyan kedvesek, hogy párszor belebúgták a mikrofonba, hogy nálunk fogyasztják el a kávéjukat, ezért hosszasan itattuk őket a napernyők alatt. Pityu, a kávésunk, aki nem tud 150 km/óra alatt járművet vezetni, kedélyesen emlegette fel, amikor ő vitte turnéra a zenekart, akinek úgy tűnik, ez az út mélyen bevésődött a kollektív tudatába.
(A zenekarról készült felvétel forrása: delmagyar.hu- Segesvári Csaba)

Break on through to the other side

Khmm. Mit is tegyen az ember lánya, ha egy olyan ajtón kell ötpercenként közlekednie, amit nem túl sűrűn nyitogatnak? Mármint a látogatók.

A teraszunkon nem működnek csilli-villi biztonsági kamerák, és akárhogy kémlelem, egy felesleges alkalmazott sem strázsál, hogy a főnöknek ne kelljen folyton ki-be rohangálnia. Marad tehát a vizuális és személyes ellenőrzés. Jobbhíján.

Ez km-ben és ajtónyitások számát tekintve guinessi magasságokba szökik, merthogy az aulában vagy mindenki fázik, vagy mindenkinek melege van. Ergo: az ajtó többnyire csukva van. Szerény személyem pedig félkezes technikával lavíroz számos tálcacipelés és ajtónyitogatás között.

Most pedig immár hozzácsapódik a feladataimhoz a finom mechanizmusú ajtócsukás elsajátítása is, hiszen a pénztár vattacsendjében állítólag zeuszi dörgedelemnek hat a ténykedésem.

Persze, ha napi 5-600 látogató tartaná folyton mozgásban az ajtót, akkor valószínűleg egy ilyetén probléma-generálásra nem lenne idő :)

Csókolom, megszakadhatok?

Történeti borvidékeink borcímkéken

Vörös aszúk, ürmösök, sillerek címmel egy ötvenötezer darabból álló borcímke-gyűjtemény legértékesebb darabjait tekintheti meg a nagyközönség a Móra Ferenc Múzeum második emeleti kiállítótermében.

A május 19-én, kedden 15 órakor nyíló kiállítás anyagát a Szent Vince Borrend nagymestere, dr. Fülöp Mihály kollekciójából válogatták össze.

A kiállítást a gyűjtő nyitja meg, a bemutatót Mód László néprajzkutató rendezte. Az összeállítás szeptember 5-ig látható a szegedi kiállítóhelyen.

Pörölycsapás a fülemen

"Kommersz metál és gyerekdalok hallgatásával próbálja megoldani azoknak az irakiaknak a nyelvét az Egyesült Államok hadserege, akiket Szaddám Huszein támogatásával gyanúsítanak, és hallgatnak ki.
Az ötlet arra a régi gyakorlatra épül, magyarázza Mark Hadsell őrmester, hogy a kihallgatott személyt pszichésen felzaklatják, "felidegesítik"(...)"Mivel nem hallottak még soha heavy metált, egyszerűen nem bírják elviselni." Többen beadják a kulcsot a Metallica "pörölycsapásokhoz" mérhető riffjei hallatán..." (forrás: Index)

Blade egészen idáig nem hitte el, hogy zenével márpedig lehet kínozni. Két napos reggel 10-től este 8-ig zengő hárfamuzsika, amit kellően felerősített a múzeum kupolája, azonban meggyőzte arról, hogy igazat beszélt Hadsell őrmester.

Hovatovább, ma reggel amikor már nyitás előtt jóval belecsaptak a húrokba, nála is elpattant egy idegszál, és egy kis Metallica-fröccsel felelt.

Hamarosan egy feldúlt fiatalember rontott be, és a hangerő lefojtására szólított fel. Mivel tegnap jómagam is fejfájáscsillapítókkal tompítottam a 12 órás meló alatt szolgáltatott húrpendülést, kifogyóban voltam Rogers bácsi FNP-jéből (ti. feltétel nélküli pozitív elfogadás), és rögvest lerendeztem egy kiborulós-hisztis jelenetet. Jól prognosztizálhatóan a faragatlan, kulturbarbár nőci stigmát kaptam válaszul.

Aztán hagytam a francba az egész méltatlan tyúkudvart. Hiába no, ma nem pendültünk egy húron a művészettel.

Humor által élesen

Mivel momentán épp a "tükör által homályosan" project van terítéken , ezért javaslom, ti is gyertek el pénteken a múzeum új kiállítására.

Helyszín: Móra Ferenc Múzeum, első emeleti kiállítóterme

Megnyitó: 2009. május 15., 16.00

A Derű legyen veletek!

Egy csésze Earl Grey és a Csillag

Az már sokat sejtetett, hogy pisztollyal és egy őrtárssal jött kifizetni a lakást; aztán sebtiben megbeszéltük, hogy némi Csillagban - oktatással eltött :) -esztendő már az én hátam megett is van.

Blade meséli neki, hogy nemrégiben egy régi csillagos tanítványom nálunk teázott; és hogy meglehetősen furcsa volt bilincsek nélkül felszervírozni neki egy Royal Earl Grey-t a sarki asztalon.

Mire Mr. Pókerarc csak annyit mondott: "Hát, nálunk, biztos nem kávézhatna meg".

Blade nehezen, de veszi az adást, és leesik a tantusz:

- Ja -nevet - én a kávézónkra gondoltam...

A "nálunk" és a"haza" terminus technicus ugyanis a mi szóhasználatunkban a kávézót jelenti .

Üzenet a tetőre

Ez a post eredetileg a háry jánosokról, hűbele balázsokról továbbá pató pálokrók szólt volna, és azokról az ígéretekről, kifizetetlen számlákról és fűben lapításokról, amelyek miatt Deziré feje pöfögő kuktává válik.

De Dezirének momentán nincs kedve ezekkel untatni a becses olvasót, így inkább innen üzeni Blade-nek a tetőre: elfogyott a szóda és foghíjas a sörkészlet. Ideje vó'na haza jönni :)

It sounds good

Hétvégén megint rácsodálkoztam arra a mentalitástempóra és nyugalomba ágyazott udvariasságra, amit az angolok és franciák diktálnak. It sounds good-volt a válasz mindenre a kávézóban.

Két nap "Can I have a cup of tea, please? A black tea, please" -sorozat után már személyes ismerősként jöttek be, és sok kedves beszélgetés zajlott pulton innen és túl.

És esküszöm, személyesen szolgáltam ki Amelie-t. Igaz, bicikli nélkül érkezett.