Csúcs-bürokrácia

Széchenyi-kártya. Becuccoljuk a helyi irodába az összes papírt, ügyiratot, könyvelési aktát. Aláírom, lepecsételem, kipipálom.

Naná, hogy valami hibádzik. "Hol lőn az APEH igazolás arról, hogy nincs köztartozásunk?"- teszi fel a kérdést az ügyintéző hölgy.

Zavart papírcsörgetés. Hát, honnan a csudából tudjam, hogy a kilónyi papírhulladékból pont ez hiányzik? Pedig, de.

Telefon a könyvelőnek. Telefon vissza. Van némi köztartozásunk, gyorsan egyenlítsük ki.

Tényleg súlyos adóssággal terheltük az államkasszát. Úgy mint 27 Ft késedelmi pótlék a nyugdíjbiztosítónak, avagy 71 Ft késedelmi pótlék a mittomén kinek. Befizetem. És Blade kér egy igazolást arról, hogy a huszon forintokat befizettük. A bankos ügyintéző azt hiszi, viccel. Pedig nem. 

Megírják a papírt, aminek a kiállítása 2000 Ft-ba fáj nekünk. 

Rohanás az APEH-hoz, ahol közlik, nem kellett volna az igazolás, mert közben megérkeztek az átutalások. Bánja a fene, csak haladjunk már.

Újabb telefon. Nincs aláírási címpéldányunk. Vagyis van, de azt ügyvéd hitelesítette, és azt valóban el kellene fogadniuk. De mégsem.

Kerítsek olyat, amit közjegyző hitelesített. Beköltözök a közjegyzőhöz. Újabb 1500 Ft egy papírért.

Már kínunkban röhögünk. 

Szegény embert az asszony is húzza

Neves előadóművész, neves estje. Idős hölgy ront be az ajtón lélekszakadva, és közli, hogy a férje hamarosan érkezik, ő azonban be kell, hogy menjen helyet foglalni. Addig is kint hagyja a jegyet, amit lesznek szívesek odaadni a teremőrök a férjének.

"Fel fogják ismerni a járásáról. Tutymorogva megy" És az érthetőség kedvéért be is mutatja, mit jelent ez az újfajta neologizmus.

10 perc múlva idősebb férfi vánszorog felfelé a rámpán, alig vonszolja magát. A korlátnál meg is áll, mintha megszédült volna, láthatóan kapkodva veszi a levegőt. A teremőr nénik besegítik az ajtón (felismerik a tutymorgót), leültetik nálunk, megitatjuk.

Mi már már azon gondolkodunk, hogy mentőt hívunk hozzá, de az idő közben előkerült asszonyság jól leteremti az ágrólszakadtat, hogy mégis, hol a fenében volt idáig. És egyáltalán: mindjárt kezdődik az előadás, így lenne kedves visszahozni magát a klinikai halál állapotából, mert ő most be fog menni.

Blade szarkasztikusan megjegyzi, hogy mélyen reméli, a mi öregségünk nem tartogat ilyesfajta színjátékokat.

Giulio és a sebzett csótány esete

Beköltözött hozzánk egy ultradizájnos olasz kávégép-mert hogy Dezső, a hazaáruló, másodjára is kilehelte a lelkét. Giulioval a valaha szebb napokat látott, hír(hedt)neves helyi cukrászdában főztek presszót, és gőzölték fel a forró csokit.

Amikor Blade kivette a lefolyótálcát, egy pillanatra elmerengett, hogy vajon hány liter forró csokoládét kellett belecsorgatni a gépbe ahhoz, hogy ilyen vastag vakolatot állítsanak elő.

A gép hátuljában vigyorgó, döglött csótány láttán pedig két óvatos kérdés merült fel bennünk:

- Vajh, mit kereshetett egy csótány egy patináns cukrászda kiszolgáló pultján?

- Vajon a sütemény előkészítőben is hasonló állapotok uralkodhattak?

Családias légkör

- Jó napot kívánok!

- Jó napot kívánok!

- Megkérném Önöket, hogy fáradjanak ki az ajtón!

- (teljes döbbenet) De miért???

- Mert ez itt az eladótér.

- Bocsánat, kérem, nem ismerjük még a járást.

Hálllóóóó!

Juj. Van abban némi perverzitás, amikor a teremőr néni fennhangon kéri a kedves látogatót, hogy kapcsolja ki a telefonját, miközben az övé pont ebben a szakrális pillanatban szólal meg. Maximális hangerőn.

Nem sokkal később pedig, Mednyánszky képének szemlélése közben, valamennyien bepillanthatást nyerhetünk magánéletének egy kis szegletébe.

Feltéve, ha  nem szenvedünk süketségben.

A jégkémes doboz mint interdiszciplináris tárgy

Van egy jó kis nagyker, ahol bödönnyi méretű jégrémet hajíthatunk a bevásárlókocsiba. Na, már most. A jégkrém bevándorol a fagyasztó alsó polcára, onnan meg a jegeskávéba.

A giga-mega doboz pedig a restaurátor műhelybe. Állítólag most épp egy agyagedény tisztul benne.

Gasztro-art.