"De Szegeden nem történt semmi. Aludt a város, az embert mintha befútta volna a homok.(...) Két műremeket láttam az alvó Széchenyi téren elhagyatva, elfelejtve, és nemcsak a város közepén, hanem a közepében az egész nagy, alvó pusztaságnak, mely bennünket körülvett menthetetlenül.(...) Minden reggel, ha arra járok, úgy érzem, mintha költögetnem kellene, ráznom a városházát és azt a szobrot, hogy az Istenért, el ne aludjanak ők, hiszen meddig bírják még ébren? Hiszen nem történik itt semmi. Nehéz, ólmos álom nehezedik az én szülővárosomra, szülőföldemre. Nagy elvarázsoltság".
(Balázs Béla: Álmodó ifjúság. Bp. Magvető és Szépirodalmi Kiadó 1976.262-263. p)
Minő véletlen(?), hogy pont ebben a téli unalomban estem neki ennek az önéletrajzi könyvnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése